John Lenon, a zseni


Ray Comfort (a "180 fokos fordulat" producere) újabb filmje.
John Lenon személyén keresztül mutat rá olyan megdöbbentő dolgokra, amelyekkel szinte senki nem törődik, de valójában pont ez  vezetett a mai világ romlottságához. A filmből az is kiderül, hogy maga John Lenon is hadakozott bizonyos félreértések és hazugságok ellen, de a körülötte zajló őrület elnyomta a kimondott mondatok zöngéjét. A világ átment egy eszeveszett őrjöngésbe, ami a mai napig tart, és már senki sem képes meghallani a lelkiismeret szelíd szavát. A film egyik részlete arra is rámutat, hogy szinte bármelyik (a filmben megkérdezett) világi fiatal gyilkolna egy nagy halom dollárért. Persze választ is kapsz most olyan kérdésekre, amit eddig még magadnak sem mertél feltenni.


John Lenon a zseni2b

A KMA által bemutatott X4U zenekar egyik szövege (az egyik KMA vezető volt a zenekar alapítója) itt kaphatna igazán értelmet:

GYILKOS LETT BELŐLED IS
Meglettél saját törvényed nélkül,
leélted az életed minden szépség nélkül,
s most ott állsz, és vársz,
hogy jöjjenek a jobb napok,
... de ott van az otthonod,
minden szeretet nélkül.
Azt hitted a bűn elévül,
de nem, de nem.
Ott motoszkál Ő az agyadban.
Kiskorodban azt hitted hogy jóvá tehetsz mindent,
a felnőttek álnokságát,
a világ válságát,
az éjszaka kegyetlen valóságát,
de nem, de nem, de nem.......
Tudod hogy nem...
hiszen gyilkos lett belőled is.
Gyilkos lett belőled is.
http://kma-hu.com/blog/164-gyilkoslettbeloledis

Kapcsolódó videók: HISZEL-E? (a mennyben és a pokolban)
http://www.kma-hu.com/kma/kma-produkciok/280-hiszel-e
A " HISZEL-E?" videót mozikban is bemutatták, Budapesten.

RAY CONFORT előző filmje: a 180 fokos fordulat
http://filmnet7.com/index.php/fn1/67-180-fokos-fordulat-2011